2012-01-16 | szerző: ipariparasitas | megtekintés: 382
A folyamatosan szellőztetett, illetve nagy légterű ipari csarnokok megfelelő hűtése hagyományos klímaberendezésekkel szinte lehetetlen feladat. A cégünk által forgalmazott és szerelt evaporatív elven működő párásító-hűtő berendezések segítségével tökéletesen megoldható a nagy légterű csarnokok hűtése, akár úgy is, hogy a csarnoknak csak egy része hűtött (például ahol a munkaállomások vannak) másik részében (a raktározott termék környezetében) a természetes külső hőmérséklet érvényesül.
A hűtő hatás a speciálisan erre a célra kifejlesztett nagynyomású szivattyú által a légtérbe porlasztott rendkívül apró vízcseppek azonnali elpárolgásán alapul. Párolgás közben a víz a körülötte lévő levegőből hőt von el, így hűtve környezetét. A folyamat adiabatikus, a szivattyút tápláló elektromos energián kívül, többletenergia felhasználása nem szükséges. Ennél fogva a hagyományos klímaberendezésekhez viszonyítva párahűtő rendszereink jelentősen kisebb energiaszükséglettel üzemelnek, és a környezetkárosító hatásuk is elenyésző.
Párásító berendezéseink teljességgel automatizálhatók. Igény szerint páratartalom szabályozó automatikával is felszerelhetők, azt a biztonságot nyújtva megrendelőinknek, hogy folyamatosan azonos szinten tartják a gyártáshoz szükséges légnedvességet, így a nyersanyagok nem veszítenek nedvességtartalmukból az éjszakai, hétvégi illetve ünnepi leállások alatt sem. Ez különösen fontos olyan üzemekben, ahol a felhasznált nyersanyag természetes alapú, a levegő nedvességtartalmának változására jelentős fizikai változásokkal reagál (pl.: textilipar, faipar, papíripar, nyomdaipar)
Rendszerink alacsony energiafelhasználásuk mellett csökkentik a levegőben szálló por mennyiségét, és a tárgyak elektrosztatikus feltöltődését. Könnyen szerelhetők, karbantartási igényük csekély. A párásítás ipari csarnokhűtés esetén már önmagában is gazdaságosabb, mint a hagyományos klímaberendezések üzemeltetése, ugyanakkor kedvezően befolyásolja a dolgozók közérzetét és a késztermék minőségét is, használatával csökkenthető a selejt mennyisége, gazdaságosabb a gyártási folyamat.
A weblap és annak tartalma a Tecnocooling Kft. tulajdonát képezi és a szerzői jog törvényeinek és nemzetközi egyezmények védelmében áll. A weblapon megjelentetett tartalom, az ott publikált cikkek mind a Tecnocooling Kft. kizárólagos tulajdonát képezik.
Szolgáltatásaink
Faipari-párásításNyomdaipari párásításPapíripari párásításTextilipari párásításPárásítás betongyártásbanKőbányák pormegkötéseHulladék feldolgozás por- és szagmekötéseIstállók hűtéseÜvegházak párásításaFrissáru pultok frissentartásaAdiabatikus hűtés /klíma beszívóoldali előhűtésCsarnokhűtés és páratartalom-szabályzás
Keresés
Keresés a cikkek szövegében
Legutóbbi cikkek
Keskeny Nyomda páratartalom szabályozás, vízlágyítás
Pormegkötés a Basalt Középkő Kőbányában
Keskeny Nyomda páratartalom szabályozás, vízlágyítás
Nyílászárógyártó üzem párásítása Pakson
Legnépszerűbb cikkek
Az adiabatikus illetve evaporatív hűtés előnyei
Napjainkban a nyári hőség enyhítésére Magyarországon is egyre több helyen alkalmaznak klímaberendezést. A hagyományos klímaberendezésekkel szemben, közvetlen adiabatikus hűtést ...
Az ipari párásítás és a csarnokhűtés általunk képviselt műszaki megoldása a mai környezetbarát technológiai elvárásoknak, ezzel párhuzamosan az energiatudatos és ...
Az élelmiszerek eltarthatóságának növelése páratartalom-szabályozással
Az élelmiszerek tárolásakor legfontosabb szempont a frissesség megőrzése, a hosszú eltarthatóság. Egy zárt raktárhelységben könnyebben ellenőrizhetők és fenntarthatók a ...
Címkék
ipari párásítás (14), páratartalom-szabályozás (14), párásítás (10), adiabatikus hűtés (8), csarnokhűtés (8), csarnokpárásítás (8), párahűtés (6), istállóhűtés (6), pormegkötés (5), porlefogás (5), csarnok párásítás (5), ipari hűtés (5), páratartalom szabályzás (3), csarnok hűtés (3), páratartalom mérő (3), bűzlefogás (2), relatív páratartalom (2), szálló por megkötés (2), szagmegkötés (2), ködképző rendszer (1), porlekötés (1), párásító berendezés (1), nyomdaipari párásítás (1), hulladék lerakó (1), keskeny nyomda (1), kőbánya (1), bűz- és szagmegkötés (1), faipari párásítás (1), hőstressz (1), állattartás (1), istálló hűtés (1)